Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Kísértetház 2.

2008.09.21

 

Másnap reggel a barátai ájultan találták Andrew-t az ebédlő padlóján. Nagy horzsolások éktelenkedtek a nyakán és egész arca tele volt karmolásokkal. A fiú eszméletlen volt ugyan, de élt. A barátai azonnal az edinburghi kórházba vitték őt.
A következő huszonnégy órában Andrew még ájult maradt. Aztán egyszer csak lassan kinyíltak szemei. A doktor utasítása szerint még egy darabig ágyban kellett maradnia, és ki kellett pihennie magát. Még aznap a rendőrök meglátogatták Andrew-t a kórházban. Azt akarták tudni, hogy miért ment Andrew a házba, meddig maradt, és mi történt. Andrew mindent elmondott nekik, amit tudott.
Azon az estén két rendőr érkezett a házba. Egy rendőrkutya is volt velük. Körbenéztek. Amikor az ebédlőbe érkeztek, felfedezték az olajfestményt. A kutya hirtelen izgatott lett, és elkezdett ugrálni a falra. A rendőrök alaposan megnézték a falat, de nem találtak ott semmit. Akkor a kutya mérges ugatásba kezdett. Végül a rendőrök úgy döntöttek, hogy lyukat fúrnak a falba, hogy lássák, van-e valami érdekes a falban. Fél óra múlva egy elrejtett valamire bukkantak. A 'valami' egy hatalmas fémdoboz volt. A rendőrök felnyitották. A dobozban több száz aranypénzre akadtak
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tarnazsadany kosut út 4

(Kelemen ilona, 2012.02.09 23:56)

Fu ez ijesztő volt bepisiltem:-) :-)

Hát ez a legbénabb történet amit eddig hallotam

(lexy, 2011.10.31 19:10)

Naon uncsi,megdöglött egy kutya a pénztől?...

Ez inkább egy "gazdag" töri, minthogy egy félelmetes!

(Ivett, 2011.10.31 16:22)

Ebben mi a félelmetes? Az, h a kutya megdöglött a pénztől?XD

ez de béna

(Ági, 2011.02.12 14:58)

szentem is béna -,-. Valami izgisebbet v félelmetesebbte nem lehetett volna kitalálni??

szntay_beata@freemail.hu

(Vivien és Bea, 2010.12.28 11:07)

szerintünk vivivel eben semmi ilyesztö nincs!csak egy kis pénz ami senkink nem árt,igyhát azt sem tudjuk minek került kórházba szal!ez nagyon béna volt!

::::::::::::::

(HAHAHA, 2010.12.22 13:30)

Ez mi? Semmi ijesztő nincs benne. Ez gáz... Az eleje még jó volt, de a vége... elrontotta az egészet.
leehttet volna az, hogy a falba megtalálták volna az elöttük élő emberek hulláját....

hahahhahahahhahhah

(pont az, 2010.11.05 18:10)

Ez most valami vicc ez horror ha ez horror meg eszem a kalapom itt semmi horror sincs ezen az oldalon::)

jjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj

(KriXy, 2010.10.30 09:19)

azt nem értem h mért ájult el

névtelen

(névtelen, 2010.10.28 15:36)

Hol lehet fölrakni ide történeteket? Tudnék párat, sokkal jobbakat, mint ezek.

regina106@citromail.hu

(öööhhh :D, 2010.10.27 19:49)

Hátt gecc nem najon volt joh semmi félelmetesség szar volt:DAzt hittem hopgy ez egy rémtörténet :(:(:(:(:(:(:( LOL

egymondat

(Valaki a sok ember közül, 2010.10.05 19:20)

hát ez nagyon nem volt félelmetes azt hittem hogy majd nagyon megfogok ijedni de nem . szerintem ennek még lehetne valami jó kis folytatása. valami jó és félelmetes. de nagyon az. ez gyerekek egy gyenge nagy rakás szar történet volt.xDD

ez utca 134

(az az xD, 2010.07.11 13:11)

ez nem is rémtörténet

arácsi út 25/4

(petra, 2010.07.01 10:05)

Először azt hittem tetszeni fog de nemnagyon.

szív utca 7

(peti, 2010.06.27 12:01)

semi

árpád vezér utca 81

(anna, 2010.06.27 11:59)

szeretnék bejelent kezni!!!XD

zója ut1

(emma, 2010.06.03 10:27)

rémisztő

Történet,sztori

(Beus94, 2010.05.25 19:27)

Volt egy srác akinek a szülei elmentek üzleti utra.A fiu még csak 8 éves volt ezért szólt a szüleinek,hogy ő nagyon félni fog.De erre rávágták a szülei hogy vigye be a kutyát a szobába ,és ha nagyon fél akkor tegye le a kezét és majd a kutya megnyalja.Így is tettek elmentek a szülők,a gyerek bevitte a szobába a kutyát.Lefeküdt,de hallott valamit kintről:csipp-csöpp,csipp-csöpp.Kicsit már elkezdett félni de emlékezett, hogy mit mondtak a szülei neki:"Tedd le a kezed ha félsz,és majd a kutya megnyalja"!!!Igyhát letette a kezét és meg is nyalta...Egyre erősebben hallotta a hangot:ccssiippp-ccssööppp.Na jó mi ez?!Mondta és elindult kifelé:Bement a fürdőszobába:SEMMI.Ment a :WC-be:SEMMI.!?És egyszer csak elindult a konyha felé...Egyre jobban hallotta a hangot,kinyitotta az ajtót:Nagy véres és büdös és undorííító látvány fogadta:a kutyának kilukasztva a szeme,szét van marcangolva és csöpög a vér(tudjátok:csipp-csöpp,csipp-csöpp...)A kisfiu majd elájult de hirtelen felnézett a falra, és látta hagy a kutya vérével fel van írva:NEM CSAK A KUTYA TUD NYALNI!!!!(xD)

Sztory

(Zsófi98, 2010.05.25 19:10)

Ez a történet nagyon béna sztem!!!!!

pegerda@freemail.hu

(Gerdaa.[:, 2010.05.10 19:01)

háát..ettől egyátalán neem ijedtem meeg..pff.
nincs benne semmi ijesztőő..-.-"
HÜLYESÉÉG az egész !!!!!!!!!!

lllllllll

(Cat, 2010.01.16 14:49)

Háááát... Ennek nem kellett volna 2. rész...